Minden munkahely legfontosabb eleme az ott dolgozó ember, legyenek azok akár gyakornokok vagy a vállalatvezetők akik a döntéseket hozzák! Ahhoz, hogy a dolgozó emberek hosszú távon jó munkát végezzenek, elengedhetetlen, hogy jól érezzék magukat a munkahelyükön.

 

Masaru Ibuka, aki annak idején minden fillér és eszköz nélkül megalapította a Sony-t, mondta el, hogy a kezdetekkor mindössze egy ötletük volt: egy olyan munkahely megalkotása ahol a mérnökök jól érzik magukat. Egy olyan hely ahol a dolgozók úgy érezhetik a technológiai újítások örömét, hogy közben tudatában vannak társadalmi küldetésüknek és annak, hogy mindezt szívvel lélekkel tehetik.

Ma már rengeteg nagy és kis vállalat fordult új munkahelyi fejlesztések irányába. Ezeknek az innovációknak az egyik nagyra becsült megalkotója a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus, az MTA külső tagja, a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás szakértője, a flow-elmélet atyja. Számos világcég kérte már segítségét a munkahelyek belső struktúrájának újraértelmezésében. Az egyik általa említett példa egy svéd logisztikai cég tanulságos története. A vállalat bár évekig veszteséget termelt, mégis rendkívül fontos volt az államnak, olyannyira hogy állami támogatásokat sem sajnáltak tőle, csak hogy életben tartsák. Majd felvettek egy új HR-főnököt, aki előállt egy javaslattal arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne jobban csinálni. Felforgatták a teljes hierarchiát és kidolgoztak egy rendszert, amelyben minden ember alatt három másik ember dolgozott. Megszületett egy gyönyörű piramis, amelynek az volt a lényege, hogy a trió felett álló kollégának nem volt más dolga, mint hogy a trió tagjai élvezzék a munkát. A cég két évvel az új rendszer bevezetése után profitot kezdett el termelni.

Ahhoz, hogy egy munkahely élvezetes legyen, számos összetevőnek kell összhangban jól működnie. Az egyik ilyen elem az inspiráló belső légkör, melyhez szorosan hozzátarozik az élhető egészséges belső tér. Ez növények nélkül elképzelhetetlen! Az emberi szervezetre és elmére a természet közelsége hat leginkább frissítőileg! Egy belső zárt irodában ezt cserepes növények sokaságával, zöldfalakkal és tetőkertekkel érhetjük el a legegyszerűbben. Éppen ezért ne hezitáljunk, zöldítsük munkahelyeinket minél szebb, érdekesebb virágzó nővényekkel mindannyiunk örömére! Olvass tovább a növények jótékony hatásairól a beltérben.

 

A témáról itt olvashatsz még bővebben:

http://www.ted.com/talks/mihaly_csikszentmihalyi_on_flow/transcript?language=en#t-808435

http://vs.hu/magazin/osszes/csak-rosszabb-lesz-ha-aggodalmaskodik-1208#!s1